Szemdaganat: ha ilyen foltot lát a szemén, azonnal forduljon orvoshoz!

A szemdaganatok két nagy csoportba oszthatók: lehetnek elsődleges, vagyis a szemből kiinduló, elsősorban a szemet érintő daganatok, vagy másodlagosak (metasztatikus vagy áttétes daganatok), amelyek egy másik szervet érintő tumorból terjednek át a szemre. Ez utóbbiaknál a leggyakoribbak az emlődaganat, illetve a tüdőrák után kialakuló szemdaganatok.

Egy másik csoportosítás szerint a szemdaganatok érintik a szemgolyót, az azt körülvevő szöveteket, illetve a szem „függelékeit”, vagyis a szemhez közeli járulékos szerveket (pl. a könnymirigyet vagy a szemhéjat). A daganat lehet rossz- és jóindulatú egyaránt, az előbbiek közül a leggyakoribbak a felnőtteknél melanoma és a Non-Hodgkin limfóma, a gyermekeknél pedig a retinoblasztóma.

A szemdaganat okai és tünetei

Sajnos, nem tudjuk pontosan, miért alakul ki a szemdaganat, de bizonyos tényezők növelhetik annak megjelenését. Bár minden életkorban előfordulhat, az életkor előrehaladtával egyre nagyobb lesz a daganat esélye. Szintén nagyobb a rizikó a világos szeműeknél, és a betegség valamivel gyakoribb a férfiaknál, mint a nőknél.

A szemdaganatoknak, különösen a korai stádiumokban gyakran nincsenek tünetei, csak rutin szemészeti vizsgálatok során derül ki az elváltozás. Későbbi stádiumoknál előfordulhat zavaros látás, a látás csökkenése, kettős látás is. A szivárványhártyán vagy a kötőhártyán kialakuló melanoma apró, sötét pöttyként indulhat, mely lassan növekszik, így mindenképpen fontos ezt szakorvossal is ellenőriztetni.

A szemdaganat diagnózisa és kezelése

A gyermekkori retinoblasztóma diagnosztizálást segíti, ha alaposan megnézzük a gyerekről készült fényképeket. Az egészséges szemnél ugyanis a fényképen megfigyelhető egy apró, piros folt (ez tulajdonképpen a szemünk természetes reakciója a felvillanó vaku hirtelen, erős fényére), míg ha ez nem látszódik, esetleg fehér vagy sárga folt tűnik fel a képen helyette, az betegségre utalhat, melyet mindenképpen ki kell vizsgáltatni!

A szemdaganat kezelése általában nagyon összetett feladat, hiszen többek között szemész és onkológus együttműködésére van szükség. A megfelelő terápia megválasztása függ természetesen a daganat típusától, nagyságától, stádiumától, de a beteg állapotától, életkorától is. A kezelési lehetőségek között találjuk a műtétet, a lézeres kezelést, a kemo- és sugárterápiát és a gyógyszeres kezelést is. Időnként szükség lehet a szem teljes vagy részleges eltávolítására is.

A szemdaganat rendkívül ritka, hazánkban évente nagyjából 100 új esetet diagnosztizálnak. A betegek kilátásai általában jók, az ötéves túlélési arány 80% körül van, de ez természetesen függ attól is, hogy elsődleges vagy másodlagos daganatról van-e szó.

Olvasta már?

Kövesse az otthonikezelesek cikkeit a Google Hírek-ben, aFacebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

Tags: No tags

Add a Comment

You must be logged in to post a comment